Évek óta szerettem volna Nepálba menni, mindig is vonzott ez a kultúra, látatlanba is imádtam.
Sok évig csak a vágyódás maradt, mígnem egy napon nagyutazó barátnőim felfedezni véltek egy hihetetlenül olcsó repülőjegyet Kathmanduba, bár ennek az volt az ára, hogy több átszállással majdnem két napig tartott csak az oda út. Mégis nagy izgatottsággal vártam ezt az utazást, régi álmomat beteljesítvén.
Először halálfélelmem volt meglátva a nepáli közlekedést, de ez első sokk után már viccesnek tartottam a folyamatosan áramló európai ember számára átláthatatlan káoszt.
Mivel én barátnőimmel ellentétben ragaszkodtam ahhoz hogy a Boudhanath sztúpa mellett lakjak, így az első két napot külön töltöttük.
A sztúpa körül a Tibetből elmenekült családok költöztek, és rengeteg kolostor található, ezért egyértelmű volt, hogy itt szeretnék lakni.
Szinte nem csináltam mást, mint késő estig körbe-körbe jártam, és forgattam az imamalmokat.
Mivel barátnőim mindig minden részletet megakarjak ismerni az adott országnak így két nap után béreltünk egy kocsit sofőrrel, és nekivágtunk az egész ország legérdekesebb részeinek.
Először a chitwani nemzeti park felé vettük az irányt, ahol elefánt háton tettük meg a dzsungel túrát, hatalmas élmény volt, nagyon édesek voltak az elefántok.
Tigrist sajnos nem láttunk a túrán, amit szerettem volna, de vizilóval találkoztunk.
Másnap egy krokodil néző túrán vettünk részt a folyón. Ellentétben azzal amit elképzeltem, olyan keskeny volt a csónak, hogy végig marjéztam mit fogok tenni, hogy ránk támad egy krokodil.
Imádkoztam, hogy eggyel se találkozzunk, mert ha előre tudom milyen keskeny és veszélyes ez a kis csónak, nem is vállalkozom rá. Szerencsére sikerült túl élni a kirándulást, de soha többet ilyet!
Chitwant elhagyva Pokarába mentünk, ami a túrázok egyik legkedveltebb kiindulási helye.
Sosem vágytam arra hogy hegyet másszak, de a sok lelkes hegymászót látva, érthetetlen vágy fogott el a hegyek iránt.
Mielőtt visszamentünk volna Kathmanduba, útba ejtettük a történelmi Buddha (Shakyamuni) születési helyét, Lumbinit is, ahol Májá királyné útközben szülte meg gyermekét egy szálfába kapaszkodva.
Kathmanduba visszaérvén megtekintettük az akkor még álló azóta sajnos a földrengés miatt tönkrement Durbar squaret.
Fájó szívvel, de élményekkel teli tértünk haza egy hét után.
A hátizsákomban pedig ott pihent már egy mala és egy Buddha szobor is.
Iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb ötletekről!
© 2024 Nepáli termékek.
Szolgáltató: Shopify