Everest alaptábor trekking

Everest alaptábor trekking

2017 jún. 17.

 

Mint ahogy az első nepáli utamnál említettem, valami érthetetlen oknál fogva vonzani kezdett a Hegy.

Miután hazatértem Kathmanduból folyton azon járt a fejem, hogy nekem el kell jutnom az Everest alaptáborba.

Bár hezitáltam az Annapurna és az Everest között, természetesen csak az Everest győzhetett.

Sosem voltam előtte trekkingen, sőt nagy túrázó sem vagyok, némi futástól eltekintve túlságosan nem edzettem sokat az útra, amit útközben meg is érzett a szervezetem, szóval ha valaki kedvet kapna egy ilyen túrához, ne legyen olyan felelőtlen mint amilyen én voltam.

Egész életemben az olcsó és saját magunk által szervezett túrák híve voltam, de ide csakis szervezett csoporttal mertem menni.

Két év gyűjtögetés után végül egy 12 fős magyar csapattal vágtunk neki az útnak, kiegészülve két helyi túra vezetővel.

A csoport többsége egyedül jelentkezett az útra, ahogy én is.

Többen voltunk akik sosem túráztunk előtte, de mint kiderült tapasztalt trekkingesek szerint jól elkezdtük a legnehezebbel.

Az első napon hajnalban repültünk Luklába, ahol a világ legveszélyesebbnek tartott repterén szálltunk le, ahol a kifutó pálya egy szakadékban kezdődik, és egy hegyfalban végződik.

Ez az utolsó hely ahova még gépek viszik az élethez szükséges dolgokat. Utána már csak a sherpákra marad a feladat , akik az ajtótól kezdve a hűtőn át mindent maguk visznek fel a hegyre.

 Az első pár napban még rövid ujjúban túráztunk, de éjszakánként a  North face utánzat  - 20 fokig komfortos hálózsákomban már végig vacogtam az éjszakát. (Tanulság, nem szabad utánzatot venni egy ilyen komoly túrára!! )

Ha  nincs az egyik túra társam Kovács László aki végül hálózsák betétet adott kölcsön az egész útra, akkor elég valószínű hogy már az alaptábor előtt megfagyok,vagy visszafordulok.

(Ezúton is köszönöm neki a hálózsák betétet is, és a csodálatos fotóit amik az Everest galériában,és itt is megtalálhatóak.)

3500 méter feletti magasságnál már mindenféle tüneteink voltak a hányingertől, az el nem múló iszonyatos fejfájáson át a hasmenésig.

Pár nap múlva azt a magasságot is elértük, ahol az oxigén hiány miatt, én és még két társam olyan nehezen bírtuk már a menetelést, hogy pár lépésenként muszáj volt  megállnunk.

                                               

Gorak Shepben ahol utolsó éjszakánkat  töltöttük az alaptábor előtt, olyan hideg volt, hogy a cipőmet sem bírtam levenni, azzal együtt feküdtem be a hálózsákba. Éjjel olyan rosszul voltam, hogy teljesen biztos voltam benne, hogy én ott akkor éjjel megfogok halni.

Hajnalban amikor inni szerettem volna az acél kulacsból azzal kellett szembesüljek, hogy a víz teljesen megfagyott benne.

Hajnali négykor indultunk a várva várt alaptáborba, ahova egy oda-vissza tartó 5 órás út várt ránk a mínusz 27 fokban és szélben.

A szervezetem már teljesen kivolt zsigerelve, mégis neki indultam a  túrának, hiszem ezért jöttem, hogy mehetnék haza úgy, hogy a cél előtt abbahagyom.

Voltak a csoportban olyanok akik viszont annyira betegek voltak, hogy már el sem indultak ide.

Gyönyörű volt az éjszakában sosem látott csillagmennyiség alatt túrázni, de mindenkinek már csak nyűg volt ez a hajnali túra, miközben ezért jöttünk el, hogy láthassuk az alaptábort.

Egy óra menetelés után úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább, és visszafordulok, remélve hogy vissza is találok a még mindig sötét ég alatt.

Péternek köszönhetem, hogy mégis eljutottam, mert azzal biztatott, hogy ha már eddig eljöttem, ne adjam fel! Szerencsére hallgattam rá, így sikerült eljutni az alaptáborba.

Bár előre figyelmeztettek, hogy szezon vége van, mi vagyunk az utolsó csoport, senki nem lesz az alaptáborban, mégis kicsit csalódás volt, hogy egy teljesen üres tábort találtunk, ahol csak jég gleccserek, kőrengetegek és imazászlók voltak.

De megcsináltuk!:)

 

                                                    

 

 

Egy rövid reggeli után indulhattunk is vissza lefelé hogy a felfelé 8 napig tartó távot 3 nap alatt tegyük meg Lukláig.

Először nem értettem miért kell az alaptábor után egyből visszaindulni ilyen fáradtan, de inkább gyalogoljunk, minthogy még egy éjszakát ilyen hideg helyen töltsünk.

 Kathmanduba érvén végre lezuhanyozhattunk és hajat moshattunk, amire 11 napig nem volt lehetőségünk, bár meglepően könnyű volt beleszokni a nomád körülményekbe.

 Miután hazatértem ,azt mondtam soha többet ilyet,és egy életre elég volt.

Ez az állapot két hétig tartott. Aztán újra elkezdett hiányozni a hegy, és most azt gondolom ismét elmennék. Amikor azért mentünk Nepálba hogy beszerezzük az árukat, és nem mehettem túrázni, rossz érzés volt.

Azok a lenyűgöző szépségű hegyek, amik végig kísértek minket az úton feledhetetlenek. Most már értem miért megy újra és újra vissza aki már egyszer látta őket.

 Minden tiszteletem a hegymászóké akik nem “csak “ az alaptáborig másznak fel, hiszen ez a 5357 méter is nagyon embert próbáló volt.