A Himalája legendái – A sherpák

A Himalája legendái – A sherpák

2019 Szeptember 06.

 

Nepállal kapcsolatban az egyik közismert tény, hogy az egyik legnépszerűbb terület a hegymászók között. Ennek oka, hogy a világ legmagasabb hegycsúcsai közül számos a Himalája területén található. A hegység nagy része Nepál területén fekszik, így nem csoda, hogy Nepál nem csak a buddhizmus szempontjából fontos ország, de a hegymászók között is az elsődleges célpontok között szerepel.

Ezeknek a hatalmas csúcsoknak a megmászása a hegymászók számára az egyik legizgalmasabb és egyben legveszélyesebb kihívás. Nem csoda, hogy a hegyi vezetők – serpák – előkelő rangot vívtak ki a hegymászók között.

Ahhoz, hogy tisztán látható legyen, milyen fontos egy jó hegyi vezető a következő táblázat nyújt támpontot. Ebben azt láthatjuk, hogy a hat legveszélyesebb nepáli 8000 méter feletti csúcs esetében hány haláleset történt a sikeres csúcs elérések arányában 2013-ig.

 

Csúcs

A csúcsot sikeresen meghódítók száma

Halálesetek száma

Halálozások aránya a sikeres csúcs elérések arányában

Annapurna I

221

60+

27%

Makalu

376

30+

8%

Dhaulagiri

  451

70+

8%

Lhotse

479

20+

4%

Manaslu

844

65+

7%

Everest

3844

200+

2-4%

 

Látva a halálesetek számát és arányát a sikeres kísérletekhez viszonyítva jól érzékelhető, hogy egy – a területet jól ismerő – vezető kulcsfontosságú nem csak a sikerhez, de a túléléshez is.

Egy nyugati ember számára a serpa egyenértékű a himalájai hegyi vezetővel/teherhordóval. Ez azonban tévedés. Egy helyi népcsoport tagjait hívják serpáknak. A népcsoport Nepál keleti régiójában él, az ország legmagasabban fekvő lakott területein. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy egy 2010-es UCLA kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a serpáknál megtalálható a kutatók által „szuper-atléta génnek” nevezett gén. Ez lehetővé teszi, hogy szervezetük jobban hasznosítsa az oxigént, mint egy átlagos emberé. A 3000-4300 méter magasságban található lakóhelynek és a nagy magassághoz jól alkalmazkodó szervezetnek köszönhető, hogy a legtöbb hegyi vezető ebből a népcsoportból kerül ki.

A serpák tradicionálisan növénytermesztésből és állattenyésztésből élnek. Helyismeretük és a magaslati viszonyokhoz jól alkalmazkodó szervezetük tette őket a 20. század elejétől kialakuló hegymászó turizmus kulcsfiguráivá. A legtöbb expedíció a mai napig serpa hegyivezetőkkel indul el.

Kezdetekben korszerű eszközök hiányában a hátukon vitték az expedíciók felszerelését, ami sok életet követelt. Ma is fontos szerepet játszanak a teherhordásban, de fontos leszögezni, hogy a serpa nem csupán az expedíció teherhordója. Helyismeretüknek és állóképességüknek köszönhetően ők vezetik az expedíciók nagy részét, nem egyszer ők döntenek arról, hogy a tapasztalatlan hegymászót tovább engedik-e. Gyakorlott hegyivezetőként jól ismerik a jeleket, és ha veszélyesnek tartják a csúcshódítási kísérletet, akkor megállítják vagy visszafordítják az expedíciót.

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő himalájai hegymászó turizmusnak akkor is a kulcsfontosságú szereplőit jelentik, ha egy expedíció vagy hegymászó nélkülük indul el a hegycsúcsot meghódítani. Ez annak köszönhető, hogy a szezont megelőzően ők azok, akik ellenőrzik és karban tartják a hegymászást segítő létrákat és kötélpályákat.

Már a Mount Everest első meghódításának is részese volt egy serpa. Egy nagy expedíció indult el 1953-ban meghódítani a csúcsot. A tíz hegymászóból Edmund Hillary és Tenzing Norgay érte el sikeresen a célt. Nem csoda, hogy ők ketten teljesítették sikeresen a csúcsot, hiszen az angol méhésznek két éven belül ez volt a negyedik himalájai expedíciója. A hegymászó páros összeállítása nem volt véletlen, az expedíciót vezető Huntnak eredetileg is az volt a szándéka, hogy kettesével próbálják meg elérni a csúcsot és hogy ezekbe a párosokba beépítse a serpákat, ezzel bebizonyítva, hogy teljesítményük felbecsülhetetlen a hegymászók számára.

Tenzing Norgay ismert volt már csúcshódításairól, a megelőző évben egy svájci hegymászóval ért el egy olyan magassági rekordot, amit még senki korábban. Az angol expedíció tagjai közül ő tartotta a magassági rekordot ezzel a mászásával, ami azt jelentette, hogy 1200 méterrel magasabb pontot ért el, mint bárki az expedíció tagjai közül. A mászást nagyban segítette, hogy az expedíció során jó kapcsolat alakult ki Hillary és Norgay között, ami lehetővé tette, hogy hatékonyan tudjanak együtt dolgozni.

Végül 1953. május 29-én 11:30-kor érték el a csúcsot, ahol 15 percet töltöttek. Katmanduba visszatérve nagy nyomás nehezedett rájuk, hogy elmondják, ki lépett először a csúcsra, de úgy döntöttek, hogy ezt az információt nem osztják meg a nagyközönséggel. Ahogy Hillary fogalmazott, egy hegymászó számára nincs nagy jelentősége, hogy ki volt az első. Sokszor az, aki a több erőfeszítést tesz meg a mászás érdekében a csúcsra érve visszalép és a mászótársát hagyja először a csúcsra érni.

Ez után a legendás mászás után egyre többen keltek útra – és kelnek útra napjainkig – hogy elérjék a Himalája csúcsait. A hegyi vezetők egyre nagyobb szerepet kapnak ezeknek az utaknak az előkészítésében, lebonyolításában és megszervezésében. Ahogy napjaink egyik keresett serpa hegyivezetője, Kami Rita, mondja, munkájuk egyik legfontosabb része felismerni, hogy a hegymászó képes lesz-e biztonságosan elérni a kitűzött célt. Különösen fontos ez a magasabban fekvő területeken. Ahogy mondja, a 3. tábor után az ösvény meredek és veszélyes, mindig fennáll a lavina veszélye. Ha kétségei vannak a sikert illetően, akkor az expedíció visszafordítása mellett dönt, mert az Everest mindig ott lesz azok számára, akik túlélik az expedíciót.

Különösen igaz ez annak fényében, hogy egyre növekszik a nem igazán tapasztalt hegymászók száma, akik a kelleténél nagyobb optimizmussal indulnak neki a csúcs meghódításának. Az expedíciót szervező cégek egy része hajlamos azt a látszatot kelteni, hogy az Everest megmászása egyszerű. Ahogy azt egy tapasztalt hegymászó, Alan Arnette mondja, azok számára, akik minimális tapasztalattal érkeznek az Everest megmászása rendkívül kockázatos. Különösen az ő számukra lehet életmentő egy tapasztalt helyi hegyivezető felfogadása, aki ismeri a területet, az időjárást és tudja hogyan kell beosztani az oxigént.

 

Kami Rita, aki 1992 óta dolgozik hegyivezetőként és világrekorder az Everest mászások számát tekintve az idén májusban kétszer is új rekordot állított fel. Május 15-én 15 kínai, majd május 21-én 11 indiai hegymászóval érte el a csúcsot.

Azt mondja, hogy sikerének titka, hogy minden egyes alkalommal ugyan olyan tisztelttel és őszinteséggel tekint a mászásra, mintha az első útja lenne. Számára, ahogy a többi serpa hegyivezető számára is, az Everest egy istenség. Ezt tükrözi a helyiek által adott neve, a Csomolungma is, aminek jelentése a Föld isten anyja, amit mély tisztelettel kezelnek.